“Fontos, hogy az ember komolyan vegye saját magát” – Meridian interjú

Mekkora lökést ad a karrierednek egy sikeres release? Érdemes-e feladni az aktuális állásodat, hogy csak a modern zeneszerzéssel foglalkozz? Hogyan és mivel töltsd el hasznosan a produceri karriered építésére szánt idődet? Meridian a.k.a. Szathmáry Gergely, aki az imPro egyik legkorábbi Zenei Producer képzésén koptatta a padot, több éve tartó aktív és eredményes zeneszerzői munkájának tapasztalatait osztotta meg velünk.

meridian

– Mikor kezdtél foglalkozni a modern zeneszerzéssel? 

Valamikor a 90-es évek végén kezdtem el számítógépen zenéket összerakni tracker típusú programokkal. De akkor még nem vettem ezt az egészet komolyan, csak egy volt a sok hobbi közül.

– Mennyi idő telt el a kezdetektől addig a pontig, amikor úgy érezted, hogy kezd beindulni a szekér?

Hát, ez a szekér egyelőre még inkább csak döcög. :) Én inkább azt mondanám, hogy vannak kisebb-nagyobb sikerek, amik azt mutatják, van értelme csinálni. Azt hiszem, akkor fogom azt mondani, hogy igazán beindult a szekér, amikor DJ-ként is rendszeresen hívnak majd bulikba játszani. Fontos viszont, hogy az ember komolyan vegye saját magát. Ahogy az előbb említettem, az első években a zenélés csak egy volt a sok hobbi között, de egy idő után világossá vált, hogy így nem lesz az egészből semmi. Csak az utóbbi 2-3 évben építettem le a többi elfoglaltságot, hogy a céljaimnak megfelelő szinten foglalkozzak a produceri teendőkkel. Ez persze sok áldozattal jár.

– Full Anger című track-ed az Armada egyik alkiadójánál, a ReBrand-nél jelent meg, sokan ekkor figyeltek fel rád. Amikor egy release-nek nagy sikere lesz, mekkora lökést kap a producer karrierje?

Egy sikeres release két irányból jövő löketet adhat, és ezeket szerencsére tapasztaltam is. A szakma azzal hálálja meg, hogy sok lejátszást, supportot kap egy zene. Ennek köszönhetően az embert a nagyobb kiadók is komolyabban kezelik, ha promót küld. Emellett a remix vagy közös munkákra szóló felkérések is egyre gyakoribbá válnak. A másik irányból pedig a “műértő” közönség kommentekkel, üzenetekkel hálálja meg. Ez inkább érzelmi lökést ad. Amúgy az igazi sikerhez egy release nem feltétlenül elég. Ha egy brutálisan jó trackről beszélünk, akkor persze igen, de ha csak simán jót csinál az ember, akkor fontos, hogy folyamatosan jó színvonalon teljesítsen és folyamatosan ott legyen a pörgésben.

– Mi volt a legjobb tanács, amit producerként kaptál?

Hogy a zenéket inkább csak promónak kell tekinteni a DJ-zéshez. Hamarosan kiderül, jó volt-e a promó.

– Aktív vagy a Soundcloud, Facebook és Twitter oldalaidon. Mennyi időt töltesz a marketinggel?

Azt hiszem, alapvetően három fő tevékenységcsoport tölti ki most az erre szánt időmet: tényleges zeneszerzés, önképzés/tájékozódás és kapcsolatépítés/marketing. Érdekes lenne tényadatokat nézni, de megérzésre ⅓-⅓-⅓ idő jut mindenre. Ez elsőre meglepőnek tűnhet, de szerintem az én szintemen, amikor még az alulról felfelé építkezés folyik minden téren, akkor ez a természetes és szükségszerű. Egy magasabb, professzionálisabb szinten nyilván más lenne a helyzet.

– Úgy tudom, hogy tudatosan készülsz arra, hogy elhagyd a polgári munkád, és csak a zeszerzéssel foglalkozz. Egy producer életében mikor érdemes megtenni ezt a lépést?

Igen, jól informált vagy, és most már le is lehet ide írni, mert egy hete megléptem azt, amit ilyenkor meg kell, úgyhogy a főnököm nem innen fog értesülni erről. Pár hónap átmenet után csak a zenélésnek és az azzal kapcsolatos mindenféle kiegészítő tevékenységnek fogom szentelni az időmet. Mikor érdemes megtenni ezt a lépést? Lehet hogy soha. Ha viszont valaki valaha is gondolt már arra, hogy csak ezt szeretné csinálni, ebből szeretne megélni, akkor minél előbb. Én alapvetően szabálykövető, kockázatkerülő vagyok, ezért hoztam meg ezt a döntést ilyen nehezen. Szerintem két szükséges feltétel van. Szeresse az ember azt amit csinál. Ha valaki pl. hajnali 4-kor arra eszmél, hogy zenét írogat és le kéne már feküdni, az már egy jó jelnek számít. A másik fontos feltétel pedig az, hogy minimális sikerek és pozitív külső visszajelzés is legyen és ne csak a haverok veregesség a hátunkat. Ezek után már “csak” kemény munkára és egy adag szerencsére van szükség – ez a kettő viszont összefügg.

– Több éves pályafutásod alatt hű maradtál a trance-hez. Meg tudod fogalmazni, hogy miért ez a műfaj áll hozzád a legközelebb?

A trance műfajban az a szép, hogy lehetőséget ad az embernek, hogy komoly érzelmi mélységeket vigyen a zenébe úgy, hogy mindemellett a zene még a tánctérre is húzzon. Bár a trance-ben is lehet új megoldásokkal próbálkozni, bevallom más műfajokban nagyobb szabadságfokot látok, ezért néha én is kísérletezgetek új dolgokkal, más stílusjegyekkel.

– Milyen zenei oldalakat, fórumokat, listákat, előadókat követsz, hogy mindig képben legyél?

A konkrét lista elég hosszú lenne. Elsősorban kedvenc műfajbeli vagy műfajon kívüli kiadókat és zenészeket, a legnépszerűbb rádióműsorokat/heti podcastokat, Beatport és más listákat, szakmai fórumokat, videókat. Úgyhogy nem csoda, hogy a fent említett ⅓ idő szinte elröppen. Ami hiányosság, hogy az iparágat, a trance szcéna történéseit nem annyira követem nyomon, erre a jövőben nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni.

– Legutóbbi tracked, a Trying, a Beatport Trance Top 100-as listájának 16. helyére jutott, gratulálok! Mi a következő mérföldkő?

Egyértelműen a DJ-zés beindítása. Ez rengeteg munka lesz, mert a technikai tudást, eszközöket és az ehhez szükséges kapcsolati hálót is fel kell építenem, de bízom abban, hogy a produceri munka és network segítségemre lesz. Szeretném a jelenlegi egyszemélyes projektet két személyre bővíteni egy olyan DJ-vel, akinek erős DJ múltja és lehetőleg alapszintű produceri tudása van, akivel tehát jól ki tudnánk egészíteni egymást. De ez a jövő zenéje.

Meridian Facebook
Meridian Soundcloud
Meridian Twitter

 

0 hozzászólás

Legyél te az első, aki hozzászól.

Szólj hozzá te is!